Tűzmegelőzési felhívás- avarégetési rendelet
LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére
LAKOSSÁGI FELHÍVÁS
az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére
Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.
A levegő védelméről szóló 306/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet értelmében tilos a növényzet, illetve a növénytermesztéssel összefüggésben keletkezett, vagy kerti hulladék szabadtéri égetése, kivéve, ha azt külön jogszabály – pl. növény egészségügyi okból hatósági engedély beszerzése mellett – megengedi. Avar és kerti hulladék égetését csak az adott település önkormányzata engedélyezheti rendeletében, de égetni ebben az esetben is csak a rendeletben meghatározott helyen, napokon és módon szabad. Külterületi ingatlanok esetében, amennyiben az égetést jogszabály megengedi, előzetesen engedélyeztetni kell a tűzvédelmi hatósággal (irányított égetés). Továbbra is megengedett a kerti grillezés és a tűzön történő sütés-főzés a tűz állandó felügyelete mellett.
A szabadtéri tűzgyújtás feltételeit az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet tartalmazza. A szabadban meggyújtott tüzet soha ne hagyjuk felügyelet nélkül és minden esetben gondoskodjunk megfelelő mennyiségű oltóanyagról. Mindig legyen nálunk a tűz oltására alkalmas kézi szerszám, és csak akkora tüzet gyújtsunk, amekkorát folyamatosan felügyeletünk alatt tudunk tartani. Tájékozódjunk a várható időjárásról, mert a szél kedvez a tűz gyors továbbterjedésének. A felügyelet nélkül hagyott tűz könnyen továbbterjedhet és életveszélyt jelentő, vagy súlyos kárt okozó tüzek forrásává válhat.
A szabadtéri tűz kockázata jelentősen függ az időjárási viszonyoktól, a száraz és szeles időjárás elősegíti a tűz kialakulását, továbbterjedését. Erdőtűz-veszélyes időszakban országos szinten a vidékfejlesztési miniszter, területi szinten az erdészeti hatóság tűzgyújtási tilalmat rendelhet el, mely esetén az érintett területen akkor is tilos a tűzgyújtás – beleértve a kijelölt tűzrakóhelyeket is –, ha azt egyébként más jogszabály megengedi.
A jogszabályi tilalom ellenére, illetve jogszabálytól eltérő vagy hatósági engedély hiányában végzett tűzgyújtási tevékenység miatt az önkormányzat, a környezetvédelmi hatóság és a tűzvédelmi hatóság bírságot szabhat ki.
Tűzgyújtási tilalommal és erdőtüzekkel kapcsolatos további információkért keresse fel a katasztrófavédelem oldalait (http://www.katasztrofavedelem.hu, http://.....katasztrofavedelem.hu ), vagy a NÉBIH Erdészeti Igazgatóság honlapját (www.erdotuz.hu). Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság tájékoztató kisfilmjei az alábbi linkeken tekinthetőek meg:
http://www.katasztrofavedelem.hu/index2.php?pageid=press_video_index2&vid=39
http://www.katasztrofavedelem.hu/index2.php?pageid=press_video_index2&vid=32
Isztimér Község Önkormányzata Képviselő-testületének
4/2015.(IV.21.) önkormányzati rendelete
az avar és kerti hulladék nyílttéri égetéséről
(Egységes szerkezetben a 25/2015.(XII.1.) önkormányzati rendelettel.)
Isztimér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 48. § (4) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. Általános rendelkezések
1.§. (1) A rendelet hatálya kiterjed Isztimér község közigazgatási területére, minden természetes és jogi személyre, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre, akik állandó vagy ideiglenes jelleggel a község területén laknak, tartózkodnak, illetve tevékenykednek.
2. A levegő védelme
2.§. (1) Az egyedi fűtéssel rendelkező lakóházakban a megfelelően karbantartott tüzelőberendezésekben csak az arra a berendezésre engedélyezett tüzelőanyagot szabad elégetni.
(2) A fűtőberendezésben egészségre káros égésterméket kibocsátó anyagot (különösen ipari hulladékot, műanyagot, gumit, vegyszert, festéket stb.) égetni tilos.
(3) Lábon álló növényzet, tarló, illetve növénytermesztéssel összefüggésben keletkezett hulladék égetése tilos, kivéve, ha jogszabály másként nem rendelkezik.
3. Avar és kerti hulladék égetésére vonatkozó szabályok
3.§. (1) Avar és kerti hulladék megsemmisítése a település teljes közigazgatási területén elsősorban komposztálással történhet.
(2) Avart és kerti hulladékot csak száraz állapotban, olyan helyen és területen szabad elégetni, ahol az égetés a személyi biztonságot nem veszélyezteti, vagyoni és környezeti kárt nem okoz. Égetni csak úgy szabad, hogy a keletkező hő és füst a környékben levő zöld növényeket, fákat, bokrokat ne károsítsa. Az égetést olyan 18 éven felüli személy végezheti, aki fizikailag és szellemileg is alkalmas arra, hogy veszély esetén megfelelően tudjon cselekedni. Avart és kerti hulladékot magánszemélyek csak saját telkükön égethetnek, közterületen nem.
(3)1 Az égetést a szerdai és vasárnapi napok kivételével naponta a reggeli és esti talajközeli inverzió (levegőréteg hőmérsékleti változása) miatt 8 és 19 óra között lehet végezni, szélcsendes időben.
(4) A tűz őrzéséről és veszély esetén annak eloltásáról az égetést végző köteles gondoskodni. Az égetés helyszínén olyan eszközöket és felszereléseket kell készenlétben tartani, amelyekkel a tűz terjedése megakadályozható, illetőleg az eloltható.
(5) Az égetés befejezésével a tüzet el kell oltani és a parázslást meg kell szüntetni.
(6) Az elégetendő avar és kerti hulladék nem tartalmazhat más, kommunális, illetve ipari eredetű hulladékot (műanyag, gumi, PVC, stb.)
(7) Engedély nélküli nyílt téri égetésnek minősül, ha a hulladék - elemi kár kivételével - bármilyen más okból eredően kigyullad.
(8) Az erdei vágástéri fahulladék, valamint az egyéb erdőgazdasági fahulladék erdővédelmi célú, nyílttéri égetésére külön jogszabályban foglaltak az irányadók.
4. Záró rendelkezések
5.§ (1) A rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
Orbán Tibor Nesztor Jankovicsné Huszár Mónika
polgármester jegyző
KIHIRDETÉSI ZÁRADÉK
A rendelet a mai napon kihirdetésre került.
Isztimér, 2015. április 21.
Jankovicsné Huszár Mónika
jegyző