Hírek 2015-ből
Az Isztimér Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület egy sikeres pályázatának keretein belül a Katolikus Templom előtt álló Szent Flórián szobor megújul Kocsis Balázs restaurátor művész munkája által. A felújított szobor várhatóan november 30-ig visszakerül a helyére
A Tűzoltó Egyesületben.
Idén 2015-ben ünnepli megalakulásának 135. évfordulóját az Isztimér Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület. Ez alkalomból testvértelepülésünk, Krauchenwies Tűzoltó Egyesületének tagjai, polgármesterük vezetésével látogatott el Isztimérre. Első nap vendégeink ellátogattak a Fehér Ablak Kft Guttamási üzemébe és a Székesfehérvári Tűzoltólaktanyába. Este a Tűzoltószertárnál hangulatos vacsorával zártuk a napot. Itt lehetőség volt lovas kocsival - köszönet Lamik Tibornak – a Szőlőhegyi pincék közül jó-párat meglátogatni és bort kóstolni. Köszönet: Galler Nándornak, Dr Schandl Károlynak és Angeli Józsefnek, hogy önzetlenül felajánlották pincéjük megtekintését. Szombat délelőtt Királyszállást csodálhatták meg vendégeink. Az utat terepjárókkal tették meg, mely a szárazság miatt emberpróbáló volt. Délután ünnepség keretein belül koszorúzták meg a Tűzoltók védőszentjének Szent Flórián szobrát. Esti bálban a Német nemzetiségi önkormányzat által finanszírozott Haimattöne Kapelle zenekar szolgáltatta a zenét. Vasárnap az ünnepi búcsúi mise után vettünk búcsút egymástól.
a TeSzedd 2015 akcióban
A TeSzedd 2015 szemétszedő napon több zsáknyi szemetet szedtünk össze. E napon az Isztimér Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület tagjai a kopja körüli park alapjait rendezték el, a Nyugdíjas Klub tagjai a világháborús emlékmű mögötti sziklakertet rakták rendbe.
Krauchenwiesben
Az idén 135 éves Isztimér Önkéntes Tűzoltó és Védő Egyesület 12 fős delegációja Isztimér testvértelepülésén Krauchenwiesben járt május utolsó hétvégéjén. A meghívó a kinti, önkéntes tűzoltó egyesület 150. jubileumi rendezvényére szólt. A rendezvényt megelőzően önkéntes munkaként az isztimériek az egyik játszótér felújítását ajánlották fel. Egész nap festettek, ástak, gereblyéztek. A látványosan megújult játszótér nagy sikert aratott. A delegáció tagjai egy baleseti mentési gyakorlaton vehettek részt, ahol közvetlen közelről a német tűzoltókkal közösen, feszítő, vágó szerszámokkal szabadították ki a roncsba szorult "sérülteket".
I. negyedévben....
Az egyesület minden hónap első péntekén 18 órakor tart gyűlést, ahova minden érdeklődőt szeretettel várunk. Várjuk jelentkezését azoknak, akik aktívan részt szeretnének venni a helyi önkéntes tűzoltó egyesület életében, akik fontosnak érzik, hogy jól működő polgárőrség vigyázzon a falu lakosságára, a polgárőr-rendőr járőrszolgálat folyamatossá tétele érdekében szeretnénk a létszámot bővíteni.
Fontos felhívnunk a lakosság figyelmét, hogy a csapadékmentes időjárásra való tekintettel fokozottan figyeljenek oda tűzgyújtáskor, mert az avartüzek veszélye nagy.
Szeretnénk kérni, hogy amennyiben lehetősége van felajánlani a személyi jövedelem adójának 1 %-át, úgy tegye meg az Isztiméri Önkéntes Tűzoltó és Védő Egyesület számára, az 19095107-1-07 adószámra. Egyesületünknek fő bevételi forrása az 1 %-ból befolyó összeg. Kérjük támogassák munkánkat! Köszönjük! Egyesületünk a téli hónapok alatt fokozott ügyeletet tartott a polgárőrség részéről, azóta is napi szinten igyekszünk jelen lenni Isztimér utcáin.
Február 14-én tűzoltó farsangot tartottunk, köszönjük minden résztvevőnek, hogy jelenlétükkel támogatták Egyesületünket.
TeSzedd - 2015
Az Isztimér Önkéntes Tűzoltó és Védő Egyesület 2015-ben is csatlakozott a "TeSzedd - Önkéntesen a tiszta Magyarországért" programhoz. 2015. május 16-án 9 órakor gyülekező a Polgármesteri Hivatalnál.
Kérjük az ebéd biztosítása érdekében a résztvevők a civil vezetőknél vagy a Hivatalban jelentkezzen!
Köszönjük!
-----------------------------------------------------------
Isztiméri Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület
MEGHÍVÓ
Az Isztiméri Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület megbeszélést tart
2015. május 08-án 18:00-kor
a Nyugdíjas Klubhelyiségben,
melyre minden tagot tisztelettel hívunk és várunk!
Napirendek:
1. Aktuális programok
2015. május 16. „TeSzedd” - szemétszedés
2015. május 16. Tűzoltóverseny Móron
2015. május 23. Alcoa Action pályázat teljesítése
2015. május 28-31 Krauchenwiess-i utazás
2. Polgárőr csoport szolgálatszervezés
3. Beszámoló az elmúlt időszak eseményeiről
Az feladatok fontossága miatt a részvételre feltétlenül számítunk!
Nemes János elnök
------------------------------------------------------
2015. május 1.
Főzőverseny- az " ISZTIMÉRI ARANYFAKANÁL-DÍJÉRT" rendezvényen vett részt az egyesület csapata és az előkelő második helyzést érte el a bográcsban főtt pörköltjével
A képek megtekinthetők: itt:
---------------------------------------------------
"Tavaszköszöntő falutakarítás" - 2015
Szépítettük kicsiny falunk, közvetlen környezetünk.
2015-ben is meghírdette az Önkormányzat a civil szervezetekkel együtt a tavaszköszötő falutakarítást. A reggel 9 órára meghírdetett találkozási időpontban olyan rossz idő volt, hogy úgy döntött az Önkormányzat a jelenlévőkkel egyeztetve, hogy május 16-ra halasztja a szemétszedést. Ám a megjelent tűzoltók és polgárőrök, és a hozzájuk csatlakozott fiatalok, a széllel dacolva hősiesen küzdöttek és a Sport utca elejét szépen kitakarították.
Köszönet minden jelenlévőnek!
Képek megtekinthetők itt.
-------------------------------------------------
Taggyűlés
2015. évben minden hónap első péntekén, 18 órakor a Nyugdíjas klub helységében taggyűlés tartun
Köszönjük azoknak is a támogatást, akik támogatói jegy vásárlásával segítették Egyesületünket. Támogatói jegyek vásárlására továbbra is van mód.
2015. március 28-án 18 taggal részt vettünk a Tavaszköszöntő Falutakarításon. Bár a viharos erejű szél miatt a programot elhalasztották, ám csapatunk nagy erőkkel állt neki a szemétszedésnek. Az idei TE SZEDD akciónapon ( május 16.) folytatjuk munkánkat!
Idén 135 éves az Egyesület. Ezt az évfordulót az Anna napi búcsúkor, szombaton ünnepeljük meg. E programra kiállítást is szeretnénk tűzoltós relikviákból, fotókból. Kérjük, hogy aki a kiállítás idejére szívesen felajánlaná tárgyi emlékét jelezze Nemes Jánosnál vagy Gömbösné Rostaházi Juditnál.
Egyesületünk két pályázatot nyújtott be a Nemzeti Együttműködési Alap felé, működési költségek és szakmai program támogatására. Reménykedünk, hogy sikerrel.
Elkészült Egyesületünk honlapja, mely elérhető a www.tuzolto-polgaror.isztimer.hu oldalon
Nemes János elnök