Krauchenwies
Krauchenwies (Németország):
A németországi testvérkapcsolat 1993-ban kezdődött. Heinz Schöllhammer (Krauchenwies akkori polgármestere) és Fiedler Albertné polgármester Asszony közreműködésével.
A baráti kapcsolatot 1997-ben tette hivatalossá a két település, amikor is partnerkapcsolati megállapodást írt alá a két község polgármestere.
A kapcsolat kiterjedt és kiterjed az élet szinte minden területére: közigazgatás, oktatás, kultúra, hagyományőrzés, sport, civil szervezetek együttműködése, és még sorolhatnánk.
A települések szoros barátságát jelképezi a mindkét községben elhelyezett Barátság-kő és az elültetett barátság-fa is.
Heinz Schöllhammer, a baráti kapcsolat kialakítása és megőrzése érdekében kifejtett áldozatos munkájának elismeréseként 2000-ben Isztimér község díszpolgára lett.
Számtalan látogatást tettek a települések különböző csoportjai a testvértelepüléseken.
Járt már Németországban a futballcsapat, (Nemzetközi futballtornán) az Edelweiss német nemzetiségi kórus (többször is), az Ifjúsági Néptánccsoport, a
Tűzoltóegyesület, az általános iskolás gyerekek (köztük számtalan levelező-partneri barátság is kialakult) és természetesen az önkormányzati képviselők is sokszor megfordultak már németországi barátainknál.
Krauchenwies településről is rengetegen jártak már községünkben: iskolás gyermekek, fúvószenekar,
Tűzoltóegyesület, Futballcsapat, (szintén nemzetközi tornán) kórus, és minden esetben érkezett hivatalos delegáció is Isztimérre (polgármester Úr, önkormányzati képviselők, egyesületi vezetők).
Barátainktól – a szoros barátság mellett – rengeteg nagy értékű ajándékot kapott a település: orvosi szolgálati autó, tűzoltóautó, fax, számítógép, futball-szerelés, tűzoltó-védőruhák és még sorolhatnánk.
Reméljük, hogy ez a barátság tovább él az emberek és a két település között, és ha lehet még mélyebbé válik a hosszú évek alatt.